2012. január 26., csütörtök

Városrészek címerei: Avas

Régen elkezdett sorozatunk most az Avasi Településrészi Önkormányzat címerével folytatódik annak apropóján, hogy az Avas – ilyen-olyan okokból – az elmúlt napokban ismét bekerült az országos sajtóba...

Az Avas – vagyis az Avasi lakótelep – nevét Miskolc jól ismert hegyéről kapta, valójában inkább azon a területen épült, amely Hejőcsaba és Miskolc között, e két település határában húzódott, és amely szőlőművelésre volt alkalmas. Az 1970-es évektől több lépcsőben épült ki a lakótelep.
A mai részönkormányzat történeti előzménnyel nem rendelkezett, így egykor használt jelképek sem léteznek. A régi Avasnak, amely Miskolc fölé magasodott, egy Szent György tiszteletére szentelt kápolna állt a tetején, egykor már a szőlők között. A címer erre a két momentumra – a Szent György kápolnára, mint az Avas hegy régi jelképére és az egykori szőlőművelésre – utal. 
A címer álló, háromszögletű, ezüsttel és zölddel hasított katonai pajzs, ezüst mezejében vörös kereszt látható, zöld mezejében pedig ezüst szőlőtőke lebeg fürtökkel, levelekkel. A pajzstartó az egyik oldalon zöld tölgyfaág arany termésekkel, a másik oldalon zöld olajág ezüst termésekkel. A pajzs alatt egy szalag lebeg, felirata: AVAS. A mesteralak az egykori Szent György kápolnára utal (az ezüst alapon vörös keresztet nevezi a heraldika György-keresztnek), a szőlőtőke pedig a régi mezőgazdasági kultúrára. A címer osztása azt fejezi ki, hogy a mai lakótelep területén régen két település, Miskolc és Hejőcsaba osztozott. A tölgyfaág a fizikai-természeti értékeket, az olajág a szellemi értékeket jelképezi. A címer színei a nemzeti színekre utalnak.


Kapcsolódó bejegyzések:

3 megjegyzés:

  1. Csak én érzem úgy, ha a városrészek - változatlanul hagyott- címerei, sokkal korrektebbek, mint a zagyva, kaotikus és csiricsáré új Miskolc címer?
    Ezeken mind max 2-3 egyszerű és valóban jellemző szimbólum van és esztétikusak is.

    VálaszTörlés
  2. Egyébként a Kis-Avas -összekötve az Avas tetővel- egy normális rendezés felújítás, szervezés után, európai szintű látványossággá lenne emelhető. Gondoljunk csak a bécsi bornegyedre. Ezzel szemben a Kis-Avas a város szívében van. Illetve lenne, ha nem lenne infrastrukturális é vizuális eszközökkel egyszerűen kirekesztve-kizárva onnan....

    VálaszTörlés
  3. Még kész sincs, de már össze tag-elték:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=349842911707564&set=a.154923821199475.41458.100000455733636&type=1&theater

    VálaszTörlés