2012. március 20., kedd

2. Borpályázat kiírás: Diósgyőr, Pálos kocsma

Itt az idő, hogy meghirdessük második Borpályázatunkat. Hogy mi is ez a kezdeményezés, arról ezen az oldalon olvashattok, ugyanitt megtaláljátok az eddigi pályázatokat és pályaműveket:

A téma. Történeti áttekintés

A diósgyőri pálos kolostort a XIV. század elején alapították. A középkorban az uralkodók kedvelték a pálosokat, több adományt, kiváltságot kaptak. Az aranykor 1526-ig tartott, ekkor Serédy Gáspár, Ferdinánd híve feldúlta a kolostort, majd 1549 körül Balassa Zsigmond elpusztította azt. Az újabb – rövid – virágzás a XVIII. században következett be: 1739–1742 között újjáépítették a kolostort, immár barokk stílusban. A kolostor a középkorhoz képest szerényebb lehetőségek között élte életét, míg 1786-ban II. József feloszlatta a rendet. A kolostor és gazdasági épületei ekkor kincstári (erdészeti) kezelésbe kerültek, és jelenleg is az erdészet tulajdonát képezik.
A kocsma jelenlegi épületét 1772-ben építették, ahogy arról a mestergerenda ma is tanúskodik. Így minden bizonnyal ez az ország legrégebbi, eleve kocsmának épített és azóta is kocsmaként üzemelő épülete. Bár az épület 1772-es, maga a funkció jóval régebbi, hiszen a szerzeteseknek már a középkorban is megvolt a kocsmáztatási joguk.
A kocsma mai megjelenése egyáltalán nem utal sem a történelmi múltra, sem az épület különlegességére.


A diósgyőri pálos épületekről bővebben:

A tervezési program

A cél a jellegtelen épület újrafogalmazása, az évszázados funkció megőrzésével. A tervezési terület a telek, azon belül további kerti építmények, tájépítészeti eszközök használata is elképzelhető, a fő funkcióhoz kapcsolódóan. Ezen kívül  tervezési program nem kerül meghatározásra. Fikciópályázatról lévén szó nem szeretnénk a víziókat semmilyen formában megkötni. Éppúgy várunk reális, megvalósítható megoldásokat, mint szürreális metamorfózisokat (akár mindkettőt), melyeket az épület vagy a hely ihletett.

A kiírók

Fiatal miskolci építészek, a magánemberek által szerkesztett Miskolc Blog szerzőivel karöltve.

A tervpályázat célja

A pályázat célja az építészeti közélet frissítése és a város lakosságának az építészek irányában történő megnyitása oly módon, hogy az általunk érdekesnek ítélt vagy építészetileg elhanyagolt, jobb sorsra érdemes területek hasznosításáról, rehabilitációjáról, arculatáról együtt gondolkodjunk, és megvitassuk a lehetséges irányokat.
Szintén cél a napi munkába esetlegesen belefásult kollégák merész építészeti gondolkodást igénylő feladatokhoz juttatása, szellemi felfrissítése.

A tervpályázat jellege

Zártkörű, névaláírásos
A pályaművek nyilvánosságra kerülnek kiállítások keretein belül, illetve az interneten a mára stabil olvasótáborral rendelkező Miskolc Blogon. 

A részvétel feltételei

A pályázaton részt vehet minden Miskolcon élő vagy Miskolcon alkotó, tevékenykedő, Miskolchoz kötődő építész. Célunk elsősorban a fiatal generáció megszólítása, azonban korhatárt nem jelölünk meg, ezzel is megnyitva a lehetőséget arra, hogy bárki a rajzain keresztül elmondhassa gondolatait.
Egy pályázó tetszőleges számú pályaművet benyújthat.
A pályázó azzal, hogy a pályázatát benyújtja, a kiírás feltételeit magára nézve kötelezően elfogadja.
A pályázó elfogadja, hogy munkáját nyilvános kiállításon bemutassák, és különböző, a pályázattal kapcsolatos publikációkban megjelenjen.

Ütemezés

2012. március 20. a pályázat meghirdetése
2012. március 28. helyszíni bejárás, kérdések felvetése, megvitatása a helyszínen
2012. április 11. a pályázat beadása, értékelés és a díjak elfogyasztása a Kós Házban
A pályaművek benyújtása
A pályaművek benyújtása 2012. április 11-én 18.00 órakor történik a Kós Ház emeletén. 

A zsűri tagjai

A pályázói zsűrinek tagja minden pályázó, aki pályaművet nyújtott be. 
A városlakókat a Miskolc Blog nem építész szerkesztői (2 fő) képviselik.

Az elbírálás módja

A pályaművek felbontása után a pályázók titkosan értékelik a pályaműveket.
A zsűri a tervek bemutatása után értékeli és rangsorolja a pályaműveket.
A titkos szavazás eredményét a zsűri értékelése után összesítjük.
A titkos szavazás rangsorának és a zsűri rangsorának összesítése alapján születik meg a pályázat eredménye.
A pályázaton nem elsőrendű bírálati szempont a megvalósíthatóság. Inkább víziókat várunk, gondolatokat, amelyek a terület vagy épület fejlesztésének irányt adhatnak.

Díjazás

A pályázat díjazására 3 üveg bor és egy üveg pálinka áll rendelkezésre, melyeket az eredményhirdetés utáni vita során jó hangulatban elfogyasztunk.

Formai követelmények

A pályázatokat fekvő A3 formátumban kell benyújtani, lehetőség szerint valamilyen 2–3 mm vastagságú hátlapra kasírozva (mikrokarton, habkarton).
A benyújtásra kerülő lapok számában korlátozás nincs.
Feldolgozási módnak megkötése nincs. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a pályaművek nyilvánosan is bemutatható minőségben készüljenek.

Benyújtandó munkarészek

Maximum 1 db A3 terjedelmű műszaki leírás, kasírozva. E terjedelem tartalmazza a leíráshoz kapcsolni kívánt ábrákat is
Kiadott kötelező látványok ( 1 db látványterv 1 db A3-as lapon)
Bármilyen egyéb munkarész, amit a pályázó szükségesnek ítél a pályázat értékeléséhez
A pályázó adatait tartalmazó zárt boríték

Miskolc, 2012. III. 20.
Bereczki Zoltán, Juhász-Nagy Balázs építészek
Bunda Dávid, Tasi Réka városlakók


Kapcsolódó bejegyzések:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése