2012. június 4., hétfő

TeSzedd!: miért nem szedtünk

Az akciónak mi is hírét adtuk itt a blogon, és azt is jeleztük, hogy a blog szerkesztősége is készül a szemétszedésre. Egyúttal azzal a felhívással fordultunk hozzátok, hogy jelezzétek, ha szívesen szednétek velünk szemetet. Hát senki nem jelezte, de persze nem is ez volt az oka, hogy mi sem szedtünk.
Először azt furcsálltuk, hogy nem választhatjuk meg, hol szeretnénk szemetet szedni. Mondjuk hamar beláttuk, hogy ez nyilván a hatékonyabb szervezéssel függ össze (pl. megfelelő mennyiségű ember, szemét elszállításának organizálása), de azért az mindenesetre furcsa volt, hogy hiába keresgéltük a miskolci helyszíneket, sokáig semmi infót nem találtunk az akció honlapján.
A jelentkezési határidő május 30. volt, az utolsó napig vártunk, hátha valaki úgy dönt, velünk tart. Végül 30-án délután megpróbáltunk jelentkezni, ekkor kiderült: a jelentkezés lezárult. A honlapon végül találtam egy május 22-i hírt: a jelentkezési határidő nem egyszerűen május 30., hanem május 30. 16:00. Hát bevallom, nem böngésztem folyamatosan az akció híreit (miért is tettem volna?), úgyhogy ez már csak utólag derült ki. 
Sebaj, írjunk levelet: Dávid meg is tette. Afelől érdeklődött, hogy csatlakozhatunk-e utólag, regisztráció nélkül a szemétszedő csapathoz. Választ a mai napig nem kapott. 
Ezért mi sem mentünk szemetet szedni.
Az már csak hab a tortán, hogy a szerkesztőség 66,6%-át valami kórság ledöntötte a lábáról, ami nem könnyítette volna meg a munkát...
Talán jövőre ott leszünk.
Ha van köztetek valaki, aki részt vett a szemétszedésben, várjuk a tapasztalatait, beszámolóját!

Kapcsolódó bejegyzések:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése