2012. szeptember 26., szerda

Bemutatták Miskolc új arculatát

Ami szerintem nem sikerült túl jól, hiába a nevesnek mondott ügynökségek és zsűritagok.
Amennyire látom, az új arculat fő eleme a Miskolc szóban az O betű félkörívként való használata, ami véleményem szerint teljesen öncélú, és az égvilágon semmit se fejez ki. Ahogy az egyetemen mondták a tanáraink, ha hasonlót csináltunk: ez csak egy vizuális geg.



Van a logónak egy másik, bővebb verziója is.

Ezzel a verzióval két problémám van: egyrészt elcsépelt, másrészt az égvilágon semmi se utal benne Miskolcra. A kétezres évek táján csinált ilyen hangulatú logót magának egy csomó ország, igaz, azokon a felirat laza, kézírást imitáló betűkkel volt.





Kicsit unalmasnak tartom már azt is, hogy mindenhol az sulykolják, hogy le kell vetkőzni az iparvárosi képet. Szerintem egyrészt nem kell levetkőzni, hiszen ez is érték, és ez az, amiben különlegesek vagyunk; másrészt a levetkőzésnek se az a legjobb módja, hogy lépten-nyomon elmondjuk, ezzel mintegy újra meg újra tudatosítva a dolgot. Közben pedig a valóban különleges és értékes ipari épületeink szépen széthullanak.
A sajtótájékoztatón elhangzott teremtő hangulatról Neuromancer írt bővebben, a forrásmegjelölés nélküli Móricz-idézetet („Akkora vitalitás van ebben a városban, hogy ha a legcsekélyebb lehetőség nyílik meg a számára, óriási energiák fognak munkába lépni”) pedig itt helyeztük kontextusba:
Én inkább ezt idézném Móricz írásából:
„Ahogy koncepciótlanul el van hanyagolva maga a borsodi ipartáj, éppenúgy el van hanyagolva fővárosa, Miskolc.” Ezt 82 éve írta, de igaz ma is, talán fokozottabban is.
Visszatérve a logóra. Ez tipikusan egy olyan helyzet, amire pályázatot lehetett volna kiírni. Tele van a város kreatív emberekkel, pláne ha azokat is számba vesszük, akik már elköltöztek. Olcsóbb is lett volna, és gyanítom, hogy az eredmény is jobb lett volna, mint a messziről jött ügynökségek iparosmunkája.
A végére, érdekességképpen ideteszem egykori Északterv logóját, ami szerintem mint logó telitalálat:



Frissítés:
Gömöri Gergely küldött egy linket, amiben szerepel egy másik link, ami ideillik:

Kapcsolódó bejegyzések:

5 megjegyzés:

  1. szubjektív: http://borsodblog.hu/2012/09/borsod/miskolc/uj-arculatot-kap-miskolc-logomustra/

    VálaszTörlés
  2. Köszi a linket! A benne szereplő linket a 21 legjobb kortárs városlogóról beteszem a bejegyzésbe is.

    VálaszTörlés
  3. Alapkérdések röviden, a logó elemezéséhez:

    Mi a város hosszú távú stratégiája?
    Mit szeretne elérni, hogy mit róla gondoljanak az emberek (külső és belső célcsoportok)?
    A stratégiai célok eléréséhez milyen akciókat (fejlesztéseket, építkezéseket, kulturális programokat, stb.) rendel.

    Na a logónak ehhez kell igazodnia. Első számú funkciója, hogy segítse a várost (céget) a stratégiai céljainak elérésében. És formálja a közvélemény városról alkotott percepcióját. Önmeghatározónak és a többitől megkülönböztethetőnek kell lennie. És szerethetőnek. Olyannak, amivel akár azonosulni is tudnak azok, akinek szól.
    Nem tudom, hogy ez a logó ilyen-e mert nem látom a MIÉRT-et és a HOGYAN-t.
    De tényleg nagyon hasonlít a többihez, amit a fenti bejegyzés említ.


    VálaszTörlés
  4. "Ezzel a verzióval két problémám van: egyrészt elcsépelt, másrészt az égvilágon semmi se utal benne Miskolcra."

    pedig pont olvastam valahol, hogy egy olyan logót akartak, amit meglátva rögtön Miskolcra asszociál az ember...háát, ha azt a logót nézem amin nincs rajta a felirat csak maga a logó, nos arról minden eszembe jut kivéve a városom, és nem gondolnám, hogy ez az én tudatlanságomból eredne, nekem személy szerint ez az "arculat" nem jön be...

    VálaszTörlés
  5. Lehet izgulni lesz még Diósgyőri vár arculat is tőlük: (http://www.kreativmuhely.hu/blog?id=23)
    "Megnyertük Miskolc város arculatfejlesztési tenderét. Miskolc város logójának és arculatának kidolgozása, a Diósgyőri vár arculata, továbbá Miskolc „almárkáinak” arculata és kommunikációs feladatai várnak ránk.
    "


    Amire kíváncsi lennék a pályázattal kapcsolatban:
    - Vajon milyen kiírást kaptak meg a meghívott ügynökségek?
    - Milyen lehetett a többi pályamű?

    Én is hiányolom a nyílt pályázatot, amin egy független helyi tervező is olyan esélyekkel indulhatott volna mint egy nagy ügynökség.


    Érdekes párhuzam, hogy hogyan is született az index.hu logója a 2000-es években ami azóta is szinte változatlab és egyértelműen azonosítja a portált. Ebből a remek visszaemlékezésből vettem ki az ide vágó részeket http://gg.blog.hu/2012/09/09/hadjarat_486.
    bocs egy kicsit hosszú lesz:

    "Kis tételnek tűnik, de én nagy jelentőséget szenteltem annak, hogy a lap és a cég logóját átszabjuk. Bár Hatos Kriszta munkáit nagyon szerettem, az első, dülöngélő Index-logóval sehogy sem tudtam kibékülni, és feltétlenül cserét akartam, mielőtt túlságosan bejáratódna. Az új logóra belső pályázatot írtunk ki, amin bárki elindulhatott, nemcsak a grafikusok.

    Bár voltak előzetes irányelvek - szerettem volna megtartani a régi, részeges logó erős, blokkos jellegét, amellyel messziről is felismerhetővé vált -, mégis, a negyvenféle pályamunka között nagyon különböző típusú javaslatok is befutottak. Egyet kivéve: amilyet vártunk, a végső, azonnal nyilvánvaló, legerősebb darab nem volt köztük.

    Napokig lamentáltunk, hogy mi legyen, és félig-meddig már el is döntöttük, hogy lefújjuk az egészet, amikor Bánóczy egyik beosztottja - a természetesen szintén a demóvilágból érkezett, félig programozó, félig grafikus Lenhardt Tamás (aki adt nicknéven volt ismert) félénken mutatta meg gépén az Index jelenlegi logóját. A villámcsapás azonnal bekövetkezett, nem volt kétséges, hogy épp erre a tervre vártam: az előzőhöz hasonlóan kellően erőteljes, súlyos grafika, ugyanakkor mégis nyugalmat, biztonságot áraszt, és egy pici egyéni vonás is van benne a kis e betű rendhagyó megfogalmazásával. Szinte azonnal megindítottuk az átállást. (Az arculati szín egyelőre piros maradt, a narancssárgára egy év múlva álltunk át.)

    Az új logógrafika különlegesen időtállóvá vált; néhány, a lényeget nem érintő aránymódosítást leszámítva (ez látszik itt a mellékelt ábrán - őszintén szólva, ezekkel inkább rontottak rajta, a jobb szélen álló e és x betűk súlytalanodtak, az ábra most balra billen) tizenkét éven át fel sem merült, hogy jelentőset módosítsunk rajta, és ez várhatóan még hosszú ideig így marad. A logó, bárhol, bármilyen környezetben is jelenik meg, azonnal észlelhető és magára vonja a figyelmet, talán jobban, mint bármely más hazai márka vagy vállalat jelzése.
    "

    VálaszTörlés