2014. április 8., kedd

PocketGuide App Miskolc 1. rész

Törzsolvasónk, SzGabesz elkészítette Miskolc belvárosának bemutatását a PocketGuide nevű, iOS és Android alatt elérhető virtuális idegenvezető programhoz.
A tapasztalatokat és a túrát két részes cikkben mutatja be a blog olvasóinak, köszönet érte!

Miskolc negatív előítéletekkel terhelt város. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a megannyi külföldi és belföldi látogatóm által elmondottak, illetve az általuk forgatott hivatalos útikönyvek. Ez utóbbiakban kerek perec le van írva, hogy a belvárosban semmi látogatásra érdemes nincs, jobb, ha messzire elkerüljük. Diósgyőr egymondatos elemként szerepelt benne, ellenben Miskolc-Tapolcát és Lillafüredet látogatásra érdemesnek jelölte. Volt, akiket egy veszprémi professzor próbált lebeszélni arról, hogy városunkba jöjjenek, ha hegyet akarnak látni. A sort folytathatnám elég hosszan. Mikor azonban lehetőségem nyílt ezeket az embereket körbekalauzolni Miskolcon, mind úgy érezték, hogy nagyon méltánytalanok a várost érő előítéletek. Kellemesen csalódtak, és többen jelezték, hogy szeretnének még ide visszatérni. Ezért mindig is célomnak éreztem, hogy ez a sok lehetőséggel kecsegtető város egyre több turista listájára felkerüljön. Eddig csak „szállásadó portálokon” és levelezőtárs-kereső oldalakon keresztül volt módom elérni eme célomat. Külföldieket, belföldieket szállásoltam el és mutattam be nekik a várost és környezetét ingyen és bérmentve. Most azonban lehetőségem nyílt szélesebb körben is felhívni a figyelmet a város értékeire.


Ez a lehetőség egy mobilalkalmazás gyártó cégen, a PocketGuide App-on keresztül jött el, ami a világ városaihoz, kisebb-nagyobb turisztikai központjaihoz készít/kínál idegenvezetést. Ezek azután elérhetőek okostelefonról vagy a webről is, a világ minden tájáról. Folyamatos internetes kapcsolat mellett ingyenesen lehet használni, de érdemesebb letölteni és a készülékről futtatni. Ez utóbbi lehetőség díjazás ellenében elérhető. A projekthez bárki szabadon csatlakozhat. A munkáért cserébe letöltésarányos jogdíj kerül megfizetésre. Ez az összeg egyáltalán nem sok, de én nem is ezért veszek benne részt. A vállalkozó szelleműek számára a teendők abból állnak, hogy kitalálnak és elkészítenek egy túraútvonalat, megjelölik az egyes állomásait, majd azokról „beszédet” írnak, és azt ellátják fényképekkel. A beszédet ők maguk is felolvashatják otthon, illetve a cég is felveheti saját stúdiójában. Minderre több nyelven is van lehetőség. Én a magam részéről magyar, angol és lengyel nyelven dolgozom. Ez utóbbi nyelven azért is, mert rengeteg a lengyel turista a városban, másrészt pedig a feleségem is az, így nem gördülnek elém nyelvi akadályok. A túrát annak rövid leírása előzi meg. A megjelölt állomásokról felvett szövegek külön-külön is meghallgathatóak, elolvashatóak. Ha valaki a túra végigjárása mellett dönt, akkor a mobileszköz automatikusan megszólal, amint egy újabb, alkalmazásban leírt ponthoz érünk. Ezt biztosítandó, a túrát a szerzőnek élesben is is le kell tesztelnie saját készülékével.




A céggel kötött szerződésben 4 miskolci idegenvezetői túra megalkotására vállalkoztam, amit a későbbiekben továbbiak is követhetnek. Ezek a túrák a történelmi belvárost mutatják be az Avassal; Miskolc-Tapolcát; Diósgyőrt és a Majális-parkot; valamint Lillafüredet és környékét. Első megvalósítandó túrának a belvárost választottam. Az ok egyszerű: erről beszélnek a legkevesebbet, vagy teljesen mellőzik. Tehát itt van a legtöbb teendő a reklámozás terén. A belvároshoz annak szerves részeként csatoltam az avasi pincesort és a kilátót is. A túra egyelőre még csak magyar nyelven érhető el, de az angolt is beküldtem már jó ideje, így csak idő kérdése, mikor élesítik. A lengyel változat és a városra mutató közvetlen lap készítése folyamatban van. Amint ezekkel elkészültem, illetve a cég is élesítette, indul a következő projekt. Ez a városban zajló fejlesztésektől is függ, hiszen nem szeretnék valami olyanról írni, amit aztán pár hónap múlva teljesen át kell majd dolgozni. A vár újjáépítése és a lovagi tornák tere, arénája, valamint a Bükk Keleti-kapu látogatóközpont építési munkálatai miatt Diósgyőrt tervezem legutolsónak. A szerződés szerint erre október végéig kell sort kerítenem. Reménykedjünk benne, hogy addig a város részéről is megtörténnek a szükséges kapavágások. Amennyiben a Bükk Keleti-kapui látogatóközpont építése nem kezdődik meg addigra, úgy azt egy külön túrában fogom majd bemutatni. Ennek része lenne a látogatóközpont mellett az állatkert és kultúrpark, illetve a Molnár-szikla és a Forrás-völgy. Fájó pont, hogy a vasgyári kolóniát jelen állapotában képtelenség ily módon bemutatni. 
Maga a túrakészítés valójában folyamatos munkát igényel. Első ránézésre egyszerű, a gyakorlatban azonban rengeteg értékes órát kénytelen rászánni az ember. Aktualizálni kell a fényképeket, a helyszíneket érintő változásokat, és ha nem teljes az alkalmazás által használt ingyenesen fejleszthető térkép (Open Street Map) akkor azt is tökéletesíteni kell. Mindeközben hosszú levelezés zajlik a cég és a szerző között az egyeztetések végett. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megkérjek valakit arra, ha tud és van kedve, ideje, akkor a történelmi Avas utcahálózatát készítse el a fent említett OSM-ben. Erre azért van szükség, mert az avasi kilátóhoz vezető útvonal jelenleg – a cég és az én hibámon kívül – hibásan jelenik meg az alkalmazásban.

(A cikk második része, amiben a szerző a belvárosi túrát mutatja be, a napokban várható.)

Kapcsolódó bejegyzések:

2 megjegyzés:

  1. Az is benne van már az alkalmazásban, h a vadi új főutcát a Frei Café mellett máris felbontották?

    Az állam esik le ami ebben a városban folyik, erre már szavak sincsenek, kritikán aluli itt minden.

    Érdemes megnézni... ez egy valódi látványosság, ilyen nem hiszem, h más normális városban elképzelhető. :-((((

    VálaszTörlés
  2. A rossz dolgokat én is észreveszem, és kesergek rajtuk, de az alkalmazás a lehetséges jót hivatott bemutatni, a sok negatív dolog ellenében :) Nagyon remélem, hogy a burkolat kifogástalan minőségben kerül vissza a helyére. Mellesleg nem csak itt történik meg ilyesmi. Nem mintha ez vígasztalna.

    VálaszTörlés